KLASSZIKUS BALETTOKTATÁS MÁR ÓVODÁS KORTÓL


Szeretettel várunk minden 4 éves gyereket, aki játékosan szeretné elsajátítani a klasszikus balett alapjait. 



             A szép mozgás minden ember ösztönös vágya. A klasszikus balett, mellyel ez a vágy elérhető, lehetőséget nyújt a gyerekek mozgásműveltségének és mozgáskultúrájának sokirányú fejlesztésére, fizikai állóképességének, ügyességének, ritmusérzékének, hallásának, tér - és formaérzékének fejlesztésére, gazdagítására, magabiztosságra, határozottságra, érzelmi nyitottságra neveli őket.

       A program keretében folyó táncművészeti nevelés kibontakoztatja a gyerekek kreativitását, figyelembe veszi az életkorra jellemző fizikai és szellemi sajátosságokat,  fejleszti improvizációs képességeiket és alakítja készségeiket.


 

            Iskolánkban, a klasszikus balett oktatása, három korcsoportban történik: kiscsoport 4-6 év közötti gyerekek, középső csoport 7-10 év közötti gyerekek és nagycsoport 11 - 14 év közötti gyerekek. Igény esetén, nagyobb korosztály ( 15 - 18 év közötti gyerekek ) részére is létrehozható külön csoport.


TANÉVKEZDÉS 2018. SZEPTEMBER 13-ÁN !!!!


A. Kiscsoport: 16.30 – 17.20 óra között 

  heti 1 x 50 perc/ 13 RON óránként/ 143 RON az 1. évharmad (11 hét)


B. Középső csoport: 17.30 – 18.30 óra között

  heti 1 x 60 perc/ 14 RON óránként/ 154 RON az 1. évharmad (11 hét)


C. Nagycsoport: 18.30 – 20 óra között

   heti 1 x 90 perc/ 20 RON foglalkozásonként/220 RON

            az   1. évharmad (11 hét)



TESTVÉRKEDVEZMÉNY: 10 %

TÍZÉVES KEDVEZMÉNY: 10 RON


   ELKEZDŐDÖTT A BEIRATKOZÁS

        A 2018/2019-es  TANÉVRE!



BEIRATKOZÁS: 2018. szeptember  10-ig, a jelentkezési lap kitöltésével (a honlapról tölthető le )

vagy a balettketancstudio@gmail.hu e-mail címen.


               A kitöltött jelentkezési lap elküldése kötelező mind a régi, mind pedig az új tanítványoknak. A jelentkezési lapok alapján készítjük el a csoportbeosztást !




           Amennyiben szeretné, hogy gyermeke itt kezdje el, illetve folytassa a klasszikus balett alapjai elsajátítását, és részt tudjon venni az október 5-ai tanévkezdésen, kérem kitöltve küldje el a jelentkezési lapot a következő e-mail címre:

                              balettketancstudio@gmail.hu



FONTOS:

  • Balettiskolánkban, 4 éves kortól várjuk a gyerekeket a balett órára, mert ez a kor amikor már érdemben lehet velük foglalkozni.
  • A foglalkozás, heti 1 x 55 perc.
  • A szülő nem vehet részt a balett órán, mert elterelné a gyerekek figyelmét.
  • A tandíj, a gyermek hiányzásától függetlenül fizetendő, visszatérítésére csak kivételes esetben ( sérülés, betegség) van mód.
  • Félévkor, balett termi nyílt órát tartunk a szülőknek.
  • A tanév végén, színpadi záróvizsgát tesznek a növendékek.

SZÜNETEK:

       Nemzeti ünnepeken, hivatalos munkaszüneti napokon és iskolai szünetekben, iskolánkban is a tanítás szünetel.

Őszi szünet: október 27. -  november 4.

Téli szünet: december 22. - január 13.

Félévi szünet: február 2. - február 10.

Tavaszi szünet: április 20. - május 5.

Utolsó tanítási nap: május 30.

Tervezett előadás: 2o19. június 2.

III. Nyári tánckurzus: 2o18 június 24. - 28.

Balett tábor: 2019. július 1. - 5.



 

Nyári tánckurzus 2017. június 26-30.

Klasszikus balett és moderntánc oktatás 5-12 éves gyerekeknek.

Képek a tánckurzusról

Balettvizsga 2017

Sz. Prokofjev - Péter és a farkas


Balettvizsga 2016

A labda - Balázs Béla táncjátéka alapján


Balettvizsga 2015

Lépésről - lépésre


Balettvizsga 2014

Diótörő


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el